Menus
Programjaink


Az alábbiakban az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány jelenleg futó pályázati programjairól olvashat. Ha a programokkal kapcsolatban további információra van szüksége keresse Alapítványunkat a központi elérhetősségek valamelyikén.

 


 

 

Vidéki Disputa

A disputa az angolszász nyelvterületről származó, vitakultúrát fejlesztő játék, amelynek versenyformája is létezik. Eredete az ókori görögöknél kereshető, már ott is a demokrácia velejárója volt, a görög polgárok azt vitatták meg, milyenek legyenek a törvények. A közösségi életben való részvétel megkönnyítésére a vita művészetét a diákoknak is tanították. A középkori európai oktatásnak is része volt a nyilvános beszéd, a disputa. Az angol nyelvterületek egész történelmét végigkísérte az ott " debate" -nek nevezett mozgalom. A disputázás mára már az egész világon elterjedt, különösen a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben. A legtöbb európai országnak van disputa programja. Mindegyik európai országban megkezdődött a disputa hivatalos elfogadtatása, iskolai keretek közé illesztése. Disputa programunk, mely disputa körök szervezéséből és egy disputa táborból áll a vidéki térségekben élő fiatalok vitakultúrájának fejlesztését célozza a Zirci, Móri és Kisbéri térségekben. Program megvalósulása esetén komplex módon segíti a fiatalok vitakultúrájának alakulását. Az együttműködési és érvelési kézségeik fejlesztésén keresztül, másrészt pedig a problémaérzékenységük fokozódásán keresztül javul majd érezhetően a bevont diákok vitakultúrája. A projekt célja hosszú távú és alapvetően nélkülözhetetlen egy demokratikus társadalomban. A programot a KD Regionális Ifjúsági Tanács támogatja 


Civil stratégia készítése a Kisbéri kistérségben

A pályázati program keretében a kisbéri kistérség civil szervezeteinek részvételével kívánjuk meghatározni a kistérség 2020-ra vonatkozó civil jövőképét és a hozzá vezető stratégiai utat. A stratégia elkészítését többek között azért tartjuk fontosnak, mert ezzel a kistérségben erősödik a civil szektor súlya, növekszik társadalmi beágyazottsága, és hozzájárulhat a térség forrásallokációs képességének növekedéséhez. Az önkormányzati és piaci szektor képviselői a stratégia mentén hosszútávon tudnak együtt tervezni és együttműködni a civil szféra képviselőivel, amely szintén záloga lehet a térség fejlődésének. A stratégiaalkotás folyamata során a kistérségi civil szervezetek erőteljesebben felismerhetik saját céljaikat, könnyebben tudják pozicionálni magukat, és esetleg olyan feladatok felvállalására is képesek lehetnek, amelyeket korábban nem ismertek fel önmaguk. A kisbéri civil startégia elkészítését a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja.

 


Ifjúsági képzés a deliberatív demokrácia technikákról

Programunkban egyedülálló képzési lehetőséget biztosítunk a székesfehérvári ifjúsági szervezetek és aktív tagjaik számára, ugyanis a részvételi demokrácia egy olyan, innovatív, eddig meglehetősen ritkán használt technikáját adaptáltuk a székesfehérvári viszonyokra, mely egyszerre szolgálja az ifjúsági szervezetek szakmai kompetenciájának erősítést, növeli az önszerveződési készségüket és egyben erősíti helyi hatalommal szembeni civil kontrollt. A képzés elsődleges célja, a fiatalok illetve csoportjaik alkalmassá tétele arra, hogy az önkormányzati döntéseket és különösen a döntéshozatali mechanizmusokat a fiatalok számára átláthatóvá tegye és azokat monitorozza, az ifjúsági érdekeket, véleményeket hatékonyan és rendszerezett formában közvetítse a döntéshozók felé. Ezáltal egyrészt erősödik a korosztályi részvételi demokrácia, másrészt fokozódik a valós társadalmi kontroll. A képzés célja elméletben és gyakorlatban felkészíteni és segíteni a képzés résztvevőit, hogy egy helyi ifjúsági közösségen belül egy általuk kiválasztott vagy kidolgozott technika segítségével,állampolgári részvétellel akcióprojektet tervezzenek és valósítsanak meg, amely aktuális ifjúsági problémákra irányítja a döntéshozók figyelmét. A programot a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatja. 

 

 

INFO-Pont működtetése a magyar-szlovák határon átnyúló együttműködések érdekében

„A gazdasági és kulturális együttműködést megalapozó és segítő hálózat létrehozása” Interreg IIIA HUSKUA/05/01/303 program keretén belül alapítványunk INFO pontot működtet valamint partnerekereső adabázist alakytott ki. Ez utóbbit itt érheti el honlapunkon belül. A programról további hasznos információkat talál a programvezető Pro Professione Alapítvány honlapján illetve az http://www.info-net.sk/ honlapon.

 

Oldal nyomtatása