Menü
CIC hírek
Kezdje itt!
Civil névjegyzék
Civil tudástranszfer
Újratervezés
„Újratervezés”, a COVID-19 járvány hatása a munkaerőpiac helyzetére és a foglalkoztatásra” volt a vezértémája „A foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt keddi online műhelykonferenciájának a Megyeháza Címertermében. A járványhelyzetben a konzorciumi partnerek kiemelten fontosnak tartják a széles körű tájékoztatást a megyei foglalkoztatást érintő aktuális kérdésekről és a paktum projekt eredményeinek alakulásáról.  
 
 

A projekt megvalósítása alatt immár az ötödik alkalommal szervezett kedden műhelykonferenciát a Fejér Megyei Önkormányzat konzorciumi partnereivel - a Fejér Megyei Kormányhivatallal és az Echo Innovációs Műhellyel „A foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című TOP projekt keretében. A nagyszabású, mintegy 1,33 milliárd forintos, Fejér megye egészére kiterjedő képzést és foglalkoztatást elősegítő sokrétű munkaerő-piaci programot 2016-2020. között 863 fő programba történő bevonásával valósítják meg.
A partnerek fontosnak tartják, hogy a megye foglalkoztatási helyzete szempontjából meghatározó intézmények, szervezetek, települési önkormányzatok, foglalkoztatók, LEADER Helyi Akciócsoportok stb. átfogó képet kapjanak a megyei foglalkoztatás jelenlegi helyzetéről és a megyei Paktum projekt eredményeiről. A járványhelyzet alakította a mai konferencia vezértémáját, melyet „Újratervezés”, a COVID-19 járvány hatása a munkaerőpiac helyzetére és a foglalkoztatásra” címmel hívtak össze szűk körben a Megyeháza Címertermében.
A konferenciát a konzorciumi partnerek képviseletében Pálffy Károly, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg és Dr. Petrin László, Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a jelenlévőket és az online tér résztvevőit is.
A COVID-19 gazdasági hatásairól Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Fejlesztő Szociológia Kutatótanszék tanszékvezetője tartott előadást. Az új koronavírus fertőzésről (COVID-19) Ruff Tamás, a Magyar Városkutató Intézet kutatási igazgatója számolt be egy székesfehérvári lakossági kutatás eredményei alapján.

Forrás: Fejer.hu
 
nyomtatás