Menü
CIC hírek
Kezdje itt!
Civil névjegyzék
Civil tudástranszfer
Támogatói szerződés a SZETA és az InHold között
Támogatási szerződés írt alá a Szegényeket Támogató Alapítvány az InHold Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a Fehérvári Civil Központban. A cég 2.500.000.- forintot adományoz az alapítványnak első körben, működési és dologi kiadásra. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Dr. Zugor Zsuzsanna, az alapítvány kurátora, Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Bódizs Kornél, az InHold Pénzügyi Zrt. igazgatósági tagja.  
 
 
A Szegényeket Támogató Alapítvány 30 éve jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a rászorulókat. Ez a cél azóta sem változott. A SZETA még 2014-ben élelmiszermentő szerződést kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, melynek keretén belül a hét minden napján mentik a megmaradt pékárut és zöldséget a székesfehérvári Aszalvölgyi úti Tesco áruházból. Ennek keretén belül 2020-ban összesen 57 tonnát élelmiszert jutatott célba az alapítvány. A SZETA több mint 500 családot, 1000 főt támogat heti rendszerességgel, az adományok legnagyobb mennyiségben jelenleg a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől érkeznek.
A 2020-as év nehézségei azonban arra az elhatározásra juttatta az alapítvány vezetését, hogy szükséges saját raktárbázissal és saját adománykészlettel rendelkeznie annak érdekébe, hogy a bajba jutott székesfehérvári és Fejér megyei családokat, egyedülálló embereket minden helyzetben segíteni tudják. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a létszámuk hétről hétre növekszik. Az InHold Pénzügyi Zrt. érdemesnek minősítette az alapítványt a támogatásra, ezzel is hozzájárulva céljai eléréséhez. A most aláírt 2,5 milliós forintos támogatásra nagy szüksége van a SZETA-nak, hiszen nonprofit szervezetként látja el tevékenységét. Ezt az összeget a működési kiadásokra fordítja az alapítvány (üzemanyag, jármű fenntartás, személyi bérek, ingatlanbérlés).
 
nyomtatás